szekelyudvarhely

sajnos az alabbi forumbejegyzesre most talaltam ra, teljesen veletlenul, regi, de meg mindig nagyon aktualis, ez is bizonyitja, hogy a problema nincs megoldva.

DISPUTA rmdsz fórumában nyitott Udvarhelyi konfliktus – a rettenet(es) című topikjának szövege, reszlet:

hozzászólt gyerek (száma: 555) on november 22, 2001 16:01:

Kedves Szász Jenő Úr!

- Gondolom, most egy kicsit megnyugodott, és az utóbbi, feszültséggel telített hetek után immár egy halovány mosoly is oda erőltetődik a bajusza alá. Önelégült, hiszen volt úgy 500 résztvevő a Művelődési Házban azon a bizonyos Fórumon.
Ennyi embert össze lehetne szedni egy olyan kampány alkalmával is, melynek során a cél: a kábítószer törvényes használata a fiatalok körében. Biztosan lehetne találni 500 fenegyereket, akik egy teremben füvet szívva jártatnák a pofájukat egy elérhetetlen cél érdekében. És persze a többég, aki nem jelenik meg az ilyen fórumokon, az otthonmaradással tiltakozna. Ez Udvarhely esetében kb. 45.000 az 500 ellenében.
- Tőkés Lászlóval sincs amiért büszkélkednie, Szász Úr, ugyanis az Öreg örül, ha valahova meghívják, emberek előtt dumálhat (nem a szószékről), sőt még meg is hallgatják és tapsolják őt. Különben is milyen f.-a dolog Markóéknak keresztbe húzni egy kicsit ilyen formában is!
Félreértés ne essék, nem az RMDSZ-t védem, csupán idegesít a tény, hogy néhány ember bődületes hülyeségének köszönhetően egy olyan város, mint Székelyudvarhely a romokban hever, zuhanórepülésben közeledik egy olyan közeg felé, amit jobb helyeken a nagybetűs szarnak hívnak.
- A médiával kapcsolatban pedig: Önnek is megvolt a saját sajtóorgánuma, HOVA LETT? Ez is bizonyítja, hogy az embereknek nem kell a hazugság, megvetik, és elvetik maguktól. Miért baj az, ha - egy kissé elfogultan is – egy újság vagy televízió nem az önkényesség és a színjáték mellé zárkózik fel?
- Utolsó kérdésem: Milyen érzés – őszintén – az, ha az ember maga mögött tudja egy városnak, annak lakosságának meggyalázását, megtiprását, romba döntését?
- Ön nyugodt lelkiismerettel, barátsággal, igazi kollégásan kezet foghatna bajtársával, Gheorghe Funarral… – Kérem, megjegyzésemet VEGYE rossz néven!

Tiszteletlenül, a névtelenségbe burkolózva (egy GYEREKnek szabad),
Gyerek


en nem burkolozok nevtelensegbe, kijelentem: ugyanezt vallom, es teljes mertekben egyetertek.
es tovabb klikkelgetve ujabb emlitesre melto bejegyzesre bukkantam:

topik: SZÉKELYUDVARHELY - a magyarság városa

rainman
elküldve január 06, 2008 22:

Székelyudvarhely sajnos elsősorban nem a magyarság, hanem a megosztottság városa, és mint tudjuk, a megosztás egyáltalán nem tesz jót egy közösségnek, főleg egy kissebbségi sorsban élőnek.
Arra most nem akarok kitérni, hogy kinek, kiknek köszönhetjük eme áldatlan állapotot, nem vagyok egy pártnak-szervezetnek sem tagja, nem az én világom a politika. De biztos vagyok benne, hogy mindkét félnek megéri. Csak az istenadta nép huzza a rövidebbet, mint mindig.
Régi udvarhelyi család sarjaként azonban fáj, hogy e gyönyörű várost ilyen negatív felhangokkal illetik, mint ahogy már én is leírtam: a megosztott város.

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Nálunk pedig dicsérik erősen a Szász Jenőt. :) Amúgy a város fekvése elég furcsa, valami fennsíkon van, épp most néztem légi felvételeket róla. Van egyébként Mo.-n sok város, ahol még ennyit sem tesz meg a fejlődésért a városvezetés.

Székelyudvarhely történelmi belvárosa régi fényében pompázhat

2008. január 10. 09:14

Balázs Árpád, Székelyföld - HunHír.Hu

Szász Jenő polgármester bejelentette: a város sikeresen pályázott az Urban Közösségi Kezdeményezés nyomán létrejött URBACT programban, ahol az uniós szakemberek segítségével kidolgozzák a település hosszú távú, integrált városfejlesztési koncepcióját. Fontos szempont még a történelmi városközpont rehabilitációja.

Folyamatban van az igénylista feltérképezése, amelynek alapján rövidesen összeáll Székelyudvarhely kiegyensúlyozott 2008-as költségvetése - jelentette be tegnap Szász Jenő polgármester. Egyelőre a számadatok még vázlatosak, mert nem lehet tudni, hogy milyen összegek kerülnek visszaosztásra a megyei tanácstól és a pénzügyi igazgatóságtól. Az idei költségvetésben a priorításként a pályázati lehetőségek kiaknázása szerepel. Szász Jenő bejelentette, hogy a város sikeresen pályázott az Urban Közösségi Kezdeményezés nyomán létrejött URBACT programban, ahol az uniós szakemberek segítségével kidolgozzák a település hosszú távú, integrált városfejlesztési koncepcióját. Fontos szempont még a történelmi városközpont rehabilitációja. Az előzetes tanulmányok elkészítésére a Kós Károly Egyesületet kérte fel a városvezető. Amikor a bevételi és kiadási oldal is teljes egészében ismert lesz, akkor tudnak csak pontos számadatokkal szolgálni.
eapo üzenete…
hehe.. mosolyogtam egy jot, koszi..

eloszor is azon, h "Nálunk pedig dicsérik erősen a Szász Jenőt", igen, ez igy van, de azt is nezzuk meg hogy ki es hogy kinek. semi mas mint politikai marketinghuzas, az aki dicseri, jenoke szemelyes baratja, jenokenek eleg hosszu a nyelve, igy konnyen baratkozik. nem hulye! meg vanak a celjai, e azokat el is fogja erni, de ezek koze nem tartozik a varosa fejlesztese, annal inkabb a politikai palyaja egyengetese.

masodszor meg a fennsik.. nem tudom milyen legi felveteleket neztel, de meg felulnezetbol is latni hogy medence. igaz magyarorszagon ez ismeretlen fogalom, mivel itt kiemelkednek a foldrajti egysegek, nalunk amik bemelyednek azok tunnek fel. tipikus erdelyi korkep: hegyek korbe, koztuk a medenceben egy varoska.

ez teny h van olyan varos MOn amelyben a varosvezetes semmit nem tesz, de legalabb nem rombolja a kozizlest, nem hasznalja ki aljas modon hatalmat az onfejlesztesre, es ha meg is teszi, azt a joizles hataran belul, es ugy, hogy ne tunjon fel. de szaszjenonk pofatlanul, arrogans modon, kop a varosra, kop a tobbi varosvezetesre kijelolt politikusra, szamba sem vesi munkatarsait, es mar baratait sem. mint ember, mint politikus, kierdemelte a "diszno" jelzot. ha udvarhelyen kiejted a diszno szot, elsore mindenki szaszjenore asszocial, csak azutan a disznovagason oly nagy szeretettel feltoltott pajinkara, s majd szegeny allatra.

szekelyudvarhelyi tortenelmi varosa megerdemel egy kulon post-ot, most hogy igy emlitve lett. ime: szekelyudvarhely foter

Balazs Arpad es szaszjeno puszipajtasok, ezt nem meri egy helyi mediaban sem megirni, mivel azonnal lefejezik, csak az online mediakban, amelyeknek nagyobb a magyarorszagi olvasokozossege mint az erdelyi.

"idei költségvetésben a priorításként a pályázati lehetőségek kiaknázása szerepel."
eddig sem volt maskent, sikeresen meg is gazdagodott belole. persze en is ezt csinalnam, de legalabb a varosnak is juttathatott volna belole egy gusztustalan, varosszegyene "a'l-tortenelmi" "emlekezes park"-on kivul (meg turisztikai latvanyossagnak is rosz).

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Römi táblajáték szabályok és leírás - frissítve

gmail down

filenev