Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2009

csatornáim

Kép
utóbbi időben ellustultam; vagy csupán a figyelmem kötötték le olyan dolgok amiknek nincs sok köze a blogoláshoz.. vagy mégsem.. csak máshol publikálok. be kell valljam, egy csöppet eltévedtem a sok "oszd meg és uralkodj" szolgáltatás közt, és amire még rá kellett jönnöm, hogy mind közül ez a blog a legkaotikusabb. s mivel titokban vágyok egy rendszerre rendszerre, méginkább szétcincálom mondanivalómat. valójában itt sincs nagyobb rend, meg kategorizálás, viszont az aki ismer, már hozzászokhaott. itt rendszerint spontán képeket, spontán szövegeket, vagy spontán apróságokat publikálok. első osztályú szolgáltatás.. kicsit nehéz bevallani de megfertőzött.. sokan azt mondják h arra jó, hogy tudd h mi van a barátaiddal. francokat.. számomra azért előnyös, mert könnyedén megoszthatok olyan infókat amit fontosnak vagy érdemesnek tartok, és mindezt egy pillanat alatt, mivel a legtöbb valamire való tartalomszolgáltatónak van facebook share gombja. az überfun quiz-eket nem is említve

e' photoblog: csak átalakul

Kép
e' photoblog: csak átalakul

Shagya Arab kancák

már megint kiborult a bili; téma a lovak, románia, székelyek, autonómia és a mellveregető magyarok. nem szakmai szöveg tehát abba az egybe ne kössetek bele, hanem egy esti chatelés eredménye, íme: e', 20:10:25: Shagya Arab kancákat tudok romániai lóállományból, jóval helyi piaci ár alatt. németország és magyarországra szállítással, további országokba a vevőnek kell megoldani, viszont jelentősen nemzetközi piaci ár alatt, tehát mindenképp megéri. és hozzáértők körében köztudott, hogy a romániai lóállomány kancáit szerte a világon keresik. ha tudsz vevőt rájuk, kérlek szólj Peti, 21:41:41: bocsi nem voltam a gépnél most olvasom magyar vagy román a gazdája? e', 23:06:10: romániai állományból, román minőség.. azaz nemzetközi hírnév. én vagyok a kommunikációs kapocs, tehát a kommunikáció folyamatos. komoly vásárlókra van szükség, min 6 ló szállítása éri meg. Peti, 23:06:46: ne haragudj de a román tenyészet NEM érdekel köszi e', 23:06:57: :) megtudhatom okát? Peti, 23:07:00: nem

A Problémamegoldó

elgondolkodtam, hogy el kellene menjek valahová dolgozni (pontosabban újra kipróbálni, hogy milyen alkalmazotti lét.) többek közt azért mert az elmúlt hónapokban körülöttem minden és mindenki azt akarta, hogy dolgozzak. "Marketing menedzsert keres a Marketing Commando!" levelet 8x kaptam meg. az utóbbi 3 hónap alatt felgyülemlett 1200 olvasatlan bejövő levél téma szerinti szűrésénél lettem figyelmes arra a furcsa jelenségre, hogy 8 darab "FWD: Marketing menedzsert keres a Marketing Commando!" landolt a postaládámban. köszönöm mindenkinek a bizalmat, végigolvastam, sok pont van melynek megfelelnék, viszont van néhány amely alapján amúgy sem lett volna értelme jelentkeznem: - nem baj, ha nem vagy túl kreatív - ebben az állásban a fókusz a kivitelezésen van és nem a marketing feladatok kitalálásán... a "Ki a NEM ideális jelölt?" címszó alatt pedig: - aki olyan szabad szellem, hogy minden szabály nyűg a számára... - akit a nagy tervei végrehajtásában gyakran a

design és pumpa

Kép
most tértem vissza egy újabb pihenőről, és egy újabb logó-pályázat értesítő várt. ím a mai termés: ha esetleg magyarázatra szorul: a felirat a Neogótikus betűtípust Georg Herold-Wildfellner készítette az 1879-es Germán tipográfiai remekmű alapján. az alap betűtípust az akkori propaganda fő eszközéül szolgáló vallásos publikációk részére alkották. a modern kori propaganda fő eszköze továbbra is a megjelenés hatásossá tétele különböző pszichológiai és esztétikai trükkökkel, amit ma úgy hívunk: design. az összetett szakmaiságot érzékeltetem ezzel a modern környezetbe átültetett betűtípussal. az ábra a "design pumpa" név hallatán sok asszociáció felmerül, amely az én értelmezésemhez legközelebb áll: a design , mint a propaganda eszközéül szolgáló pszichológiai ráhatás, a pumpa , mint ennek a széles spektrumú szakmának a "felfújására" * szolgáló virtuális eszköz a kor újdonságainak reprezentálása érdekében. a kör szimbolizálja a design fogalmát, amelyre kívülről egy

2 logóterv 1 day

Kép
egy nap, két pályázat: Legyél te aki megtervezed a Pulzus új logóját! [ link ] Daganatos Gyermekekért és Családjukért Alapítvány Logópályázat [ link ] melyik tetszik? komment szavazat.. hajrá!

Hogyan használjuk a messengert?

Hogyan használjuk a messengert? avagy Yahoo Messenger, Google Talk, MSN, AOL, ICQ, Jabber.. etikett a kezdetek: leírod egy mondatban a köszönést, a kérdést/felvetést, és miután magad is meggyőződtél róla, hogy valóban hasznos, tartalmas és konkrét amit írtál, elküldöd. folytatás..

DarkAngels Banner

ezt a szívást.. nekifogok bannert készíteni.. photoshop cs4-ben nagyon ügyes az animációkészítő rész. eljátszadok vel, majd végén kiderül, hogy nem tud exportálni swf-be. körbeküldtem ismerőősök közt, majd nagykésőre találtam valakit akinek van flash installálva mivel sequenceből csak ez tudja összerakni swf-nek. egy kicsikét nagyra sikerült, és lassúra is, íme. majd kiexportáltam quictime-ba, ez szép lett, megfelelő a sebesség is, minden pöpec, csak még mindig 2 mega fölött van, és nem is lehet hivatkozást készíteni belőle. de ha már ennyi időt elcsesztem vele, legalább látványként megosztom: directlink: DarkAngels.mov

beszólok: Udvarhelyi Híportál

beszólok ha nem tetszik! ha teszik, megemlítem!: Udvarhelyi Hírportál megint elharapódzott az értelem..

Twilerts for eaposztrof

Results for: eaposztrof eaposztrof : I just dropped a Droid on . Check it out! #droiddoes: http://dropadroid.com/?address=budapest eaposztrof : @djninth http://fogashaz.hu ideális terep a kreatív ötleteid megvalósításához, szombaton terepszemle? söröcske? ez+az? eaposztrof : jacko: "te tényleg egy igazi fajdparaszt vagy" :D broáf. eaposztrof : @tothpaltamas mikor fogják már fel a kolozsváriak is, hogy romániában élnek, román állampolgárok, és le vannak szarva a románok?! eaposztrof : évente egyszer akarok tv-t nézni, és akkor is korlátozzűk az online streamet!? most kiborultam eaposztrof : ajánlom mindenkinek: http://bit.ly/3fdMWT itt lesz nézhető 21kor: http://www.dunatv.hu/musor/elo eaposztrof : Mikulás avagy A Télapó: mókás, hogy a wikipédia Mikulás bejegyzése egyetlen nyelven érhető el, angolul, és a ma.. http://bit.ly/1VIxfQ eaposztrof : iPhone NudeIt: http://bit.ly/26hiTc via @chestiii eaposztrof : ochii si gura 2 bizar, nu ?: http://bit.ly/2NfDCs via @chestiii eapo

Mikulás avagy A Télapó

mókás, hogy a wikipédia Mikulás bejegyzése egyetlen nyelven érhető el, angolul, és a magyar Mikulás Bácsiról szól. hogyisvanez? képzeld el.. december van, szeretnél írni a mikulásnak, hogy milyen ajándékot hozzon, mivel manapság minden gyereknek van emailcíme, így neked is, és természetesen a mikulásnak is, rákeresel a nagy Google segítségével a "mikulás" címszóra, az első találat a mikulas.lap.hu, amelyen egy hatalmas reklám villog: mikulás rendelés, télapó centrum, mikulás közvetítés, céges mikulás.. és még a felnőttek mondják, hogy a mai gyerekek tudathasadásosak.. arról már nem is beszélve, hogy az első képtalálaton egy hatalmas joint lók az ősz szakállas bácsi szájából, és kezét dörzsölve pedofil csöves hajlamra utal az ábrázata. ehhez pedig no comment: mikulás chippendale csak felnőtteknek egy naív és szép honlapra leltem (azt nem árulom el, hogy hogyan), kár, hogy csak győrött van ilyen kellemes és meleg hangulata a mikulásozásnak, és hogy budapesten már ezt is a gaz

A Futballharcos Felemelkedése

Kép
sajnálom h nem leltem rá hamarabb erre a filmre, nagyon nagyot ütött. minőségi munka, tökéletes forgatókönyv, és valóban hatásos látványelemek. volt hozzá egy tökéletes részletességgel ismert igaz történet, és egy felejthetetlen korszak, amelyből Julian Gilbey táplálkozhatott. az elmúlt 1975-96-os korban játszódik, és hozzájárul az is a film tiszteletéhez, hogy én is kóstoltam hasonlóból fiatal lázadóként, habár közel sem brit léptékben, nem foci kapcsán, és nem csak én vagyok az egyetlen túlélő, viszont maximálisan együtt tudok érezni a film minden egyes mozzanatával (annak ellenére is, hogy alig bírom megérteni a brit kiejtést). ismétlem: lenyűgöző munka. Rise of the Footsoldier Trailer ui.: ennek a filmnek is sikerült a magyar idiotizmus maximális megnyilvánulásával elcseszett címet adni: Futballmaffia engedelmetekkel én maradok az eredeti szerkezetnél: A Futballharcos Felemelkedése aki nem eredeti szinkronnal (felirattal, vagy anélkül) nézi a filmet, az neki se fogjon!

Twilerts for eaposztrof

Results for: eaposztrof eaposztrof : Az év természetfotói 2009 - naturArt A Magyar Természetfotósok Szövetsége pályázatán http://bit.ly/cZLN1 eaposztrof : I rated a YouTube video (5 out of 5 stars) -- Gloomy Sunday http://bit.ly/R54gp eaposztrof : | Magabiztosnak érzed magad? | | o Igen | o Nem | o Talán | eaposztrof : RT @chestiii Eichborn Fliegenbanner auf der Frankfurter Buchmesse. http://bit.ly/3KfMNC eaposztrof : szavazzatok a 2. logóra ha tetszik: http://b2b.egologo.transindex.ro/ eaposztrof : @soosviki én úgy tudom h a pesszimisták mind kihaltak. így nem maradt kitől kölcsönkérjek :) eaposztrof : spamek és cache törlése után a 45.8 Mb-os MySQL táblából 14.61 MB lett :) eaposztrof : The mysqli error was: Too many connections. phpMyAdmin - Error #1040 - Too many connections. szép napunk virrad. eaposztrof : most komolyan! miajóbüdösfranc folyik a t-com vonalain/invitel szerverein? http://bit.ly/3xOsdJ eaposztrof : már órák óta rohadt social ikonokat vektorizálok.. mert amit eddig

Ingyen LSD

Fosszuk meg magunkat 15 perc erejéig a fénytől és a hangoktól, mindez elég ahhoz, hogy elkezdjünk hallucinálni, mondják brit pszichológusok. Tizenkilenc önkéntest elég volt negyed órára megfosztani érzékelésüktől - ennek hiányában sokuk hallucinációk mellett paranoiáról és depresszióról számoltak be, írja a Wired. Tovább.. már hozzászoktunk h evidenciák után kutatnak neves szakemberek, neves szaklapok publikálják azt, neves médiaorgánumok felkapják, neves emberek elolvassák, és neves társaságban villognak vele. de amit most olvastam az csöppkét felbosszantot: Ingyen LSD 15 perc alatt egy ilyen címre garantáltan klikkel mindenki. a hozzátartozó cimkék szintén csábítóak: LSD , érzékelés , érzékmegvonás , hallucináció . egy villódzó reklám középre.. félelmekről szól. hirdető doboz jobbra, fizetett álláshírdetés balra-lent, google adsense doboz jobbralent, HVG Hírdetésfelhő, UPC villódzó banner alúl, jobboldali sávokra már nincs energiám.. a cikk arról szól, hogy vannak érzékszerveink, és

Olcsó Notebook

Kép
hétfőre, jóval piaci ár alatt , használt és új minőségi laptop-okat, notebook-okat tudok leszállítani székelyudvarhelyre. írd meg h mennyi pénz van rá, és h mire akarod használni. utalod ron-os számlára az összeget, és hétfőtől átveheted udvarhelyen a megbeszélt időben, megbeszélt helyen. ízelítő: IBM ThinkPad A20p HP compaq nc8000 Toshiba Tecra S2 IBM ThinkPad T43 Fujitsu Siemens Pa Panasonic Toughbook MSI MegaBook Fujitsu Siemens Amilo Li Fujitsu Siemens Esprimo M HP Compaq nc2400 Dell Latitude d620 DELL XPS M1210 Toshiba Satellite L300 Lenovo N500 IBM ThinkPad T61 HP Pavilion dv7

1 kilobyte inbox

Kép
From vélemény mindarról, amiről másoknak eltérő..

hétfő hajnal

Kép

köszönöm

..Dürer kert után elköszöntünk a társaságtól, felültünk 7es buszra, és beszélgettünk tovább. a beszélgetést halva beleszólt egy utas, ki csöppet sem mondható normálisnak, vagyunk ezzel így páran, meghallgattuk (pontosabban csak őt hallgattuk, mert mi nem jutottunk szóhoz), beszélt Lyoness-ről, matematikáról, sakkról, pénz szükségességéről és hiányáról, és érdeklődött afelől, hogy mi ez a szórólap . blahánál leszálltam, ős is jött utánam, majd beszélt keretről, megnemértett szubkultúráról és a hatalmon levők irányította világról, majd combinó.. csend.. agresszív tetkó nyakra égetve, lepukkant alkesz, gyönyörű lány, kutya, egy állatokat szerető lány, egy boldog öregúr tekintete, moszkva tér. leszállok a combinóról, éhes vagyok, veszek egy gyroszt, jólesik, átgyalogolok a fillér utcában a bolt elé, be fogok menni, de előtte még befejezem az evést. közben egy részeg jön ki a boltból, figyelem ahogy fél percig eltart míg beazonosítja a legközelebbi ülőalkalmatosságot, majd még fél perc amíg

Mad but not Stupid

Mad but not Stupid blog egy - szintén - beteg elme alkotása. öreg barátom.. amikor összeülünk valahol valamerre a nagyvilágban, a technikától az emberi problémákon keresztül a virtuális világ szerkezetéig mindenről csacsogunk, vitázunk, s néha ölremegyünk.. de ezért szeretem. ő aki mindig mindenben segít.. vagy próbál.. és azt gondolja h neki nincs szüksége segítségre.. gondolta.. talán.. van.. nincs.. néha.. (hatása alatt vagyok) hétköznapjainak nem hétköznapi gondolatáról jegyzetelget, gondolatébredésével gondolatébreszt.. néha merész, néha konkrét, majd tényfeltáró.. koncepcionalitástól tartózkodik.. és polgártpukkaszt. bejegyzései "csak úgy vannak", megindokolni maga sem tudja, és nem is akarja, és ez így van rendjén. nem nehéz szerkezetű englisül ír, a googli is transzlatálni tudja ha keménydióvá válik, harapj bele: Mad but not Stupid

konyhaszekrény

budapest. buda csendes része.. hatalmas bérház.. nagy belső udvarral. konyhaablak kitárva az udvarra, kellemes friss éjszakai levegő árad be. a leggyakrabban használt konyhaszekrény ajtókat tegnap teleragasztgattam pihepuha hangtompítókkal, mert amikor a rugó berántotta az ajtót, a vér meghűlt bennem a csattanástól. most éjjeli 2 után véletlenül elengedtem egy nem hangtompított ajtót (gyorsan és kíméletesen öl). "ne csapkodd aztakurvaajtót!" szól egy hang az udvar túlsó szegletében levő sötét ablakok valamelyikéből. - nem csapkodom. - nem há, há micsinász!? - készülök aludni, s neked is aludni kellene. - de há nem tudok me csapkodod az ajtót. - már nincs semmilyen csattanás, azért nem alszol mert inkább az udvaron keresztül kiabálsz éjjeli kettőkor. ... csend.. jóéjszakát..

H.A.C.K.

Kép
Hungarian Autonomous Center for Knowledge az utóbbi időben kevés grafikai munkát készítettem, és olyant még kevesebbet amelyre büszke is lennék. oka, hogy más elfoglaltságom akadt, nincs időm vizuálkreatívkodni, ezért is jött jót az együttműködés az alakuló budapesti hackerspace-vel, mely eredménye logó, plakát és egy flyer, amely dotmátrix nyomtatóval készült, ASCII Arttal; alant:

becsület?!

nyilvánosan kérdőre vonták becsületességemet, azzal vádoltak, hogy felsőbbrendűségemet fitogtatom, mindezt azután, hogy leparasztoztak. nem haragszom miatta, csupán csalódott vagyok, hogy még mindig itt tartunk, foglalkoztat a téma és tanulságos. szégyellned kellene magad, mert értesz valamihez és ennek tekintetében elvárásaid vannak?! leparasztozhatnak, mert lényegre törően fogalmazol meg egy építő kritikát?! arra kellene koncentrálnod, hogy szakértelmed segítő szándékát kedves körítéssel, semmitmondóan fogalmazd meg, hogy azt szépirodalmi remekműként lehessen publikálni? elnézést kellene kérj őszinteségedért és lényegretörő megnyilvánulásodért?! szükséged van arra, hogy előítéletekkel élő pesszimista emberek szóljanak le nyilvánosan?! kétlem.. az én szótáramban az őszinte vélemény, segítőkészség, becsületesség, előítéletmentesség, szakértelem és önbizalom olyan erények , amelyekre a mai társadalmi helyzetben büszke vagyok. vannak, akik nem értenek ezzel egyet, viszont nélkülük nem ma

ingyen Noni

Kép
Feltételek: Két lépéses regisztráció után 9 főt kell ajánlanod a rendszerbe. A regisztráció mindenkinek ingyenes. Mikor megvan a 9 fő, akkortól három hónapon keresztül kapsz 1-1 karton Nonit. Minden 3 fő után kapsz egy ezüst forgalmazót. Ha 12 főt regisztrálsz, akkor 4 ezüst forgalmazó kapcsolódik hozzád. Ha lesz jutalékod folytatod 3 hónap után, ha nem, akkor abbahagyod. Egy háztartásból csak egy fő regisztrálhat. http://tinyurl.com/noni-promo A fenti linken a regisztrációs oldalt a google fordítja németről, az eredeti regisztrációs oldalt itt találod: http://way.ag/pages/?ID=832027 egy előző bejegyzésemben meséltem a NONI-val kapcsolatos tapasztalataimról , és a hozzászólásokból kitűnik, hogy még vannak elégedett fogyasztók.. és természetesen elégedetlen "nemfogyasztók" is. magyar leírás és segítség: http://tinyurl.com/ingyen-noni

úszó adatok

Kép
2008. augusztus 2.-án jegyeztem be thinkpad t61 bejegyzésemet, melyben azt adtam a világ tudtára, hogy megérkezett hőn vágyott gépem. 2007 decemberében a lenovo.com-on összeállítottam egy vágyott konfigurációt, majd 2008 augusztusában megkaptam (késedelmi kamattal). most, egy évvel később, meghalt az akkuja; nem volt sem időm sem türelmem kímélni, gyötörtem embertelenül - azaz használtam -, így hamar feldobta celláit. este még megnéztem egy filmet, ágyon, ölben, 2-3h-s üzemidő, majd töltő, reggel pedig volt-nincs akku.. egy barátomnál dolgoztam, majd sietve kellett távozzak.. még a hibernálási folyamat vége előtt kikapta konnektorból a tápot.. ez egy hete történt.. azóta próbálom menteni az adatokat.. első körben azt hittem, csak a partíciótábla sérült, pqmagic nem tudott hozzáférni, majd kiderült, hogy adatok is vesztek, active boot disc használatával sem jutottam többre, viszont segített bebizonyítani, hogy az adatok többsége úszott. juli 29. a telefonom lopták el. benne rengeteg ko

Mike Patton

Kép
istenkirály! ahogy egyik barátom ilyenkor mondaná.. egy hang, melyet ezer közül is felismerek, pedig millióképpen tud megszólalni: Mike Patton. ha az emberi hangnak határt lehetne szabni, ő azt garantáltan átszaggatná, ha korlátoznák a hangterjedelmet, ő vezetné a lázadást, ha globális csendet rendelnének el, Patton kikötné magát az első mikrofonhoz, maximumra tekerné a hangerőt, és belesikoltana, hogy vulkánok törnének fel a mélyből. Patton az emberi hang ma élő istene, és nem szoktam túlzásokba esni. nemigazán követem a zenei híreket, inkább a zenék hallgatásával vagyok elfoglalva, sokszor az nélkül, hogy tudnám h éppen mi az ami szól; hagyom hogy a zene találjon meg engem, s nem fordítva. amikor megláttam budapest utcáján kiragasztva egy gusztustalan színű plakátot, mely egynegyedét FAITH NO MORE felirat fedte, azt hittem h valami rossz vicc, mint amit a nagyközönség által elfeledett együttessel szoktak művelni, olcsó klubok látogatottságát dobják fel a csapat nevével. majd láttam,

az emberi tudat

a "Kulturális kreatívok" című bejegyzésre érkezett kommentek a hierarchia fontosságát tárgyalják, amely kapcsán kitértem a tudattal kapcsolatos gondolataimra. ennek a témának érdemes egy új bejegyzést szentelni, mivel nem kapcsolódik szorosan a témához, és erről is lehet oldalakon keresztül vitázni. erre meg is kérlek benneteket. a emberi tudat kialakulását biológiai korcsosulásnak ítélem. minimális etológiai és szociológiai ismeretek összevetésével bizonyítható, hogy nem az alapvető biológiai funkciókat szolgálja. az tény, hogy a tudatos gondolkodás biológiai, és az is tény, hogy a tudatos cselekedetek felülírhatnak minden alapvető biológiai programot. úgy is fogalmazhatnánk, hogy alapvető biológiai felépítésünk mellett az evolúció során kialakult egy olyan tulajdonság, amely eltér a természetben megszokottól, ez a tudat. és mi ez, ha nem korcsosulás? "eddig megmagyarázhatatlan okból az ember tudatára ébredt" nemhiába használjuk az "ébredt" kifejezést; h

Senki ReDesign

Kép
Szavak Menedéke , szerkeszti: Senki MarCzipán Tessékcsakmondani bejegyzésével tiszteleg Senki előtt, én pedig egy új blog dizájnnal * . 1 klikkaképre

Vesszenek a kirekesztő árpádsávosok!

megértük azt is, hogy a zsidó megmondja! és ha a zsidó szót emel, azt körültekintően, és magas szintű profizmussal teszi. mindenki döntse el, hogy milyen.. Ajánlott irodalom: Goldschmidt Jeremiás: Vesszenek a kirekesztő árpádsávosok! engem lenyűgöz a blog, kíváncsi vagyok ki mit lát a sorok mögött..

MűSperma

Csodálatos a tudomány. Miután kutatók létrehozták vízből és pár vegyi anyagból a virslit, “felfedezték” a sem zsírt, sem tejcukrot nem tartalmazó joghurtot. Ebből hiányzott a vitamin, tehát azt is elő kellett állítani. Sikerült. Volt amelyiket kőolajból, volt amelyiket penészből. A férfiak ettől terméketlenek lettek, meg minden egyéb bajuk is lett, tehát eljött az ideje, hogy előállítsák a spermát. Mivel egér sok volt raktáron, abból. NaturHirek.hu ezen információ után a leggyakrabban felmerülő kérdés: "Miért?" a válasz egyszerű: "Hogy ez is irányítható legyen."

Kulturális kreatívok

Az jól látható, hogy az Európában és az USA-ban is egyaránt tapasztalható – súlyos pénzügyi, gazdasági, szociális, energetikai, élelmezési, stb. – válságjelenségek hatására ezekben az országokban az átlagemberek, a civilek olyan, akár globális forradalomnak is nevezhető, kulturális, szociális és politikai változások sorozatát indították el, melyben a hierarchikus rendszerek csúcsán élők tehetetlenül néznek szembe a hatalmi piramisok lábánál álló civilek felébredő öntudatával és szabadságvágyával. Takáts Péter a hierarchikus rendszerek azért haladnak a bukás felé, mert manapság mindenki számára elsajátítható a hatalom megszerzésének tudománya. a társadalmak előtti időben az erő , majd a vallás , későbbiekben a hódítók , királyok , diktátorok , politikai vezetők , tudomány , média , majd a pénz irányította a tömegeket. manapság pénzhez, médiához, politikai vagy szellemi vezetői pozícióhoz bárki hozzáférhet , ráerőltetheti véleményét és gondolatait közösségekre, ezáltal erősíti a közösség

útmutató

ezután minden új ismerősöm kap egy útmutatót hozzám, a félreértések és ebből adódó ellenséges viszony elkerülése végett. amely kb így fog kezdődni, viszont még dolgoznom kell rajta: kérlek informálj , hogy a személyed építése érdekében megfogalmazott - olykor erős (viszont őszinte) - észrevételeket, kritikákat fogadod-e? vagy ne fárasszam magam? azért érzem szükségét előre megkérdezni, mert általában az emberek nem hajlandóak elfogadni az őket érő kritikákat , személyükkel kapcsolatos észrevételeket és ebből gyakran sértődés és ellenállás születik. azt vallom, hogy minden információt meg kell hallgatni, elgondolkodni miértjén és hogyanján - ha valamit nem értünk, vagy alaptalannak ítélünk - visszakérdezni (legyen az pozitív, vagy negatív szándékú/hangnemű), mivel ezen információk ismeretével tudunk fejlődni, okulni. azok szavai is fontosak, akik nem ismernek, ha téves is amit állítanak, valamilyen okból megfogalmazzák azt. ekkor azt kell megértenünk, hogy miért tették . akik ismernek,

BTK. becsületsértés vita

Kép
Trianoni békeszerződés Wiki Trianoni szerződés lejárta Törvénytelen a trianoni békediktátum IPHJ kérelem megnőtt az komment-aktivitás egy régebbi bejegyzésem illusztrációja kapcsán. idézem: Dominik írta... Kár hogy nincsen itt ilyenkor a netrendőrség, mutatok egy kis törvénycikket te vadbarom: "Btk. 269/A. § Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." Az olyan emberek tudat-állapotán szoktam elgondolkodni mint a tieden, hogy talán ki lehet ez a senkiházi nyominger. Hidd el, van jobb dolgom, minthogy meddő vitát folytassak egy olyan emberrel, akit nem is ismerek és azt, hogy nem sokáig beszélhetek vele, mert hogy te sem leszel hosszú életű, az is biztos. Minden porcikámmal azon leszek, hogy valahogy rádáll

Legyen Design Terminál

Kép
KULTÚRHORROR Pedig minden olyan szépen és világosan indult. Mélyi József, 2008 járulj hozzá hogy legyen. 20 másodperc itt, kellemes órák ott.

earth+plastic

Kép
UPDATE: NINth bejegyzése már nem érhető el, erről szólt: https://www.youtube.com/watch?v=YawTvnyoqbU NINth The Planet Is Fine bejegyzése alapján belelendültem a munkakerülésbe, és megalkottam a folytatát: the small one with red corner | the plain bigger one ha esetleg valamelyikötök hülye hozzá, segítek: "a természet azért hozta létre az embert, hogy műanyagot termeljen számára."

beszólok! intelligencia vs. kreativitás

beszólok ha nem tetszik! ha teszik, megemlítem! vigyázz!: intelligencia vs. kreativitás a 48h-n át ható izzadásgátló dezodor valóság már a 90es évek eleje óta, csak magyarországon még ismeretlen, azaz nem hisznek a reklámnak, mert többségében reklámbullshitek születnek. ezt érezni az egész társadalmon, valaki állandóan bűzlik.

Michael Jackson

Kép
Michael Jackson életében és halála körül érdekből és érdektelenségből adódott "mocskolódások" állandóan felmerültek; és vírusszerűen terjedtek. Az ösztönzött az alábbi gondolatok publikálására, hogy megmagyarázzam egy sokkal reálisabb szempontból ezen történéseket, és alapot biztosítsak az érdeklődőknek, hogy tovább kutathassanak és gondolkozhassanak, tanulva a példából, jobban megismerjék önmagukat és a társadalmak működését. Az egyik tábor gyászol, a másik profitálni akar, a harmadik pedig a mocskolódással elégíti ki saját perverzióját. rövid gondolatokkal összefoglalom a történteket és rámutatok bizonyítékokra.. a gyászoló tömeg megnyilvánulását látni a temetésen ( Michael Jackson temetése képekben ). ezek az emberek ismerték és látták Michael igazi egyéniségét, tisztában vannak igazi értékeivel és tisztelik őt. Még az apja is, aki gyűlölte és verte, viszont megbocsájtást nyert. (Michael neki köszönhette érzékeny ám bölcs személyiségét) a rajongók hallják Michael Jackson

BurnOut

Kép
ott van egy veszély, az pedig a kiégés (burnout). Rengeteg stressz átjön. Vannak határidők, utolsó pillanatos kapkodás vagy azonnali tűzoltás. Pedig gondos ember vagyok, szeretek tervezni, de aki dolgozott már a reklámszakmában az tudja hogy mindig és minden tegnapra kell. JabJab 24/7 bejegyzésében mintha 3 évvel ezelőtti önmagamról olvasnék, annyi különbséggel, hogy én nem tudok rendszert vinni az életembe. nekem a kiút a tudással jól alátámasztott szemtelenség és a a környezetem megválogatása/megnevelése volt. az alátámasztott szemtelenség a kommunikációban nagyon jól megszűri az embereket. csak azok maradnak akik elismerik tudásod , megértenek , végighallgatnak és bíznak benned . akik nem, azok csak problémásak , hátráltatnak , és kevesek ahhoz h téged szívassanak egy életen át. a kommunikáció általi környezet-nevelés a legjobb módszer, ha mindig kimondod amit gondolsz , róluk, személyükről, cselekedeteikről és eredményeikről. így tudják h mire számíthatnak tőled és így alkalma

rólam

Kép
felleltem pár képet magamról az internet eme kusza világában psyweekend 2009 ez is ott, fotózok | jövök fotózni | megérkeztem | víz | sör | tanul | játszik | még mindig játszik | már megint játszik | már unom h még mindig játszik ez is psyweekend 2009 itt narny barátommal osztjuk az észt | itt meg nemtudomit s nemtudommiért 4.49 fesztivál 2009 és továbbiak ebből az albumból: fotózgatok | próbálkozok | innen nézve furcsán megy | ez jobban megy egy tavalyi ozorás kép

eaposztrof's WishList

Kép
#1 content

VíziPisztolyHáború

Kép
Magyarországon - eddigi ismereteim szerint - Budapesten , Pécsett és Székesfehérváron volt hasonló kezdeményezés, ebből két szervezővel (2|3) sikerült eddig felvennem a kapcsolatot; statisztikákat gyűjtöttem és megígérték, hogy segítenek a szervezésben. Vizez.7ed.hu.. elmebeteg budapestieket várok, akik szeretnek extrém módon kikapcsolódni. vízipisztoly, kitűző, döcédula, egy honlap és rengeteg víz. egyelőre budapest, majd nagyobb városokat is meghódítunk vele.. akár a világot is leigázzuk.. vesszen az emberiség.. hoppá.. kicsit beleéltem magam.. megyek lefekszem.