útmutató

ezután minden új ismerősöm kap egy útmutatót hozzám, a félreértések és ebből adódó ellenséges viszony elkerülése végett. amely kb így fog kezdődni, viszont még dolgoznom kell rajta:
kérlek informálj, hogy a személyed építése érdekében megfogalmazott - olykor erős (viszont őszinte) - észrevételeket, kritikákat fogadod-e? vagy ne fárasszam magam?

azért érzem szükségét előre megkérdezni, mert általában az emberek nem hajlandóak elfogadni az őket érő kritikákat, személyükkel kapcsolatos észrevételeket és ebből gyakran sértődés és ellenállás születik.

azt vallom, hogy minden információt meg kell hallgatni, elgondolkodni miértjén és hogyanján - ha valamit nem értünk, vagy alaptalannak ítélünk - visszakérdezni (legyen az pozitív, vagy negatív szándékú/hangnemű), mivel ezen információk ismeretével tudunk fejlődni, okulni.

azok szavai is fontosak, akik nem ismernek, ha téves is amit állítanak, valamilyen okból megfogalmazzák azt. ekkor azt kell megértenünk, hogy miért tették.

akik ismernek, jobban rálátnak személyünkre, szavaikat meg kell fontolni, rákérdezni, hogy "miből gondolod?", "miért mondod?", "jól értem-e?", stb..


úgy élek, hogy aki bírja a "pofám" az megmarad mellettem, aki nem az lelép. azok a fontosak akik mellettem maradtak.

mondanivalóm összefoglalva:
hajlandó vagyok bármikor bárkinek megmondani az őszintét, beleszólni életébe és átsegíteni gyengeségein. teszem ezt azért, hogy őszintévé és élhetőbbé tegyem környezetem.

nem fogadom el azon buta reflexeket melyek általában így fogalmaznak meg:
"nincs jogod beleszólni az életembe" - miért ne lenne? ki korlátoz ebben?
"ki vagy te h megmondod mit tegyek" - egy ember a sok közül, akinek van véleménye és ki is mondja azt.
"miért bántasz engem?" - soha senkit nem akarok bántani, azt akarom elérni, hogy senki ne bánthasson senkit.
"anyád!" - ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni: részvétem
és továbbiak.. hallottam már párat és még fogok.. engem szórakoztat..


valakinek ellenvetése? vagy véleménye?

Megjegyzések

Csabi üzenete…
Korrekt! Nyílt, egyenes beszéd, és szimpatikus szándékok.
eapo üzenete…
megtisztelő, köszönöm.
Pannóca üzenete…
Bármennyire is szimpatikus szándékok az emberek nem így működnek... nem akarják meghallani az igazat, megtudni amit amúgy is tudnak tudat alatt. :/ Persze nem muszáj népszerűnek lenni, és lehet valaki totál besértődik, de aztán átgondolja amit mondtál és észheztér.
Lemonadedrops üzenete…
teljesen korrektul igy lehet eljarni. csak igy van ertelme informaciot cserelni. oszinten.
eapo üzenete…
Pannóca, jól látod. csak azokra van szükségem, kik értenek, és ezt azáltal tökéletesítettem, h ezt megfogalmaztam. és azért fogom újra és újra megfogalmazni, hogy még konkrétabb képet kapjak arról, h kikkel tudok együtt élni, és szűrök, szűrök.. még akkor is, ha félő, hogy nem marad senki..
Rézi üzenete…
Örömmel észlelem, hogy még vannak gondolkodó lények, kevesen, de vannak....Ellenvéleményt nem tudok megfogalmazni, a gondolataiddal szemben, mert hasonló nézeteket vallok én is, és azzal magam cáfolnám meg, így csak hozzáfűznék... én amikor arra "vetemedem", hogy valaki személyét, életét kritizáljam, óhatatlanul, mindig felmerül bennem az a kérdés, hogy valóban én vagyok annak a tudásnak, ismeretnek a birtokában, amely egy élhetőbb világ fele vezethet? Vagy valóban az a "nagy Jó", amit én annak tartok, amely irányába próbalom a beszélgetőtársat terelni? Végül, aztán mindig arra jutok, hogy lehet én se vagyok a legfelvilágosultabb, de mindenképp tisztábban látok dolgokat, mint azt illető, és máris legitimáltam a "beavatkozást".
A válaszreakciókkal kapcsolatban, amelyekről beszéltél...az ember nehézkes munka árán, hosszú idő folyamán alakítja ki a maga kis személyiségét, ezért érzékenyen fogadja, az azt érintő kritikákat, meglátásokat. A gyengébb személyiségek bántásnak vélik, az erősebbek automatikusan visszatámadnak. Véleményem szerint akkor gondolkodnak el az emberek, az őket ért kritikákon, ha a "kritizáló" személy tekintélyt tudott szerezni náluk, és bebizonyította, hogy ő valóban okos ember, és nem csak okoskodik.
Üdv, Rézi

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Römi táblajáték szabályok és leírás - frissítve

gmail down

Twilerts for eaposztrof