sziluett

asszem megartott a reggeli napsutes. ime az ok amiert fennal a ketely:

Kapás Róbert
SZILUETT

kifelé látok és te vagy belül.
álmomra mászol:alhatsz felül.

gyönyörködtem-e benned
valaha is eleget,
mondd, édes sziluett,
bordázott-e miattad ki
rémes hideg libabőr,
s hoztál-e rám irtó heveket?

hogy süllyed a mámor,
milyen mocskosan terül.
kívánom.
súlyod alatt a testiség
hogy megistenül!

megkaparint-e két kézzel téged a vágy?
felpeckel-e néha az intim,
körvonalazódsz-e nekem
bölcsen megtelt sziluett?

hisz úgysem tidsz mértani
egzaktsággal a mélyen beléd szúrt
tű körül körzőzni tudom!
testünk össze-összeremegése
sose lesz múlt.

mond, mi lesz ha bujaság
méltó útján alakul majd
mind amorf tömeggé
feszülő derekunk,
mégoly szép sziluetté,
s a hunyt szemű ábrándé
pont ahogy itt lapulunk?