Mike Patton


istenkirály! ahogy egyik barátom ilyenkor mondaná..

egy hang, melyet ezer közül is felismerek, pedig millióképpen tud megszólalni: Mike Patton.

ha az emberi hangnak határt lehetne szabni, ő azt garantáltan átszaggatná, ha korlátoznák a hangterjedelmet, ő vezetné a lázadást, ha globális csendet rendelnének el, Patton kikötné magát az első mikrofonhoz, maximumra tekerné a hangerőt, és belesikoltana, hogy vulkánok törnének fel a mélyből.

Patton az emberi hang ma élő istene, és nem szoktam túlzásokba esni.

nemigazán követem a zenei híreket, inkább a zenék hallgatásával vagyok elfoglalva, sokszor az nélkül, hogy tudnám h éppen mi az ami szól; hagyom hogy a zene találjon meg engem, s nem fordítva.

amikor megláttam budapest utcáján kiragasztva egy gusztustalan színű plakátot, mely egynegyedét FAITH NO MORE felirat fedte, azt hittem h valami rossz vicc, mint amit a nagyközönség által elfeledett együttessel szoktak művelni, olcsó klubok látogatottságát dobják fel a csapat nevével. majd láttam, hogy ez koncert, felmerült, hogy megint valami ólcsó iron majdnem szerű másolat, ezért elkezdtem betűzni, de sehol nem találtam a kib@szást, ekkor figyelmes lettem a sziget fesztivál logóra, és eszembe jutott, hogy a tavalyi szavazásnál minden Mike Pattonnal kapcsolatos együttest felsorolta az ajánlásban. ezek szerint még sokan voltunk így, bejött.

holnap ott leszek a szigeten, és nem lesz könnyű visszatartani h rávessem magam Pattonra, szorosan átkaroljam, s megköszönjem neki azt a milliónyi feledhetetlen pillanatot mit hangjával ezidáig okozott.

és rátaláltam egy csudajó oldalra, lásd.. azaz halld:
AVANT-GARDE ZENÉK
http://avant.blog.hu

twitter bejegyzésem google transzlatálva:
@eaposztrof: Mike Patton, the human voice is living god, and not used to excess rain. http://tinyurl.com/n7pjwp Faith No More, the elsősorból tomorrow!

broáf!
ím az eredeti:
@eaposztrof: Mike Patton az emberi hang ma élő istene, és nem szoktam túlzásokba esni. http://tinyurl.com/n7pjwp holnap Faith No More az elsősorból!

Megjegyzések

eapo üzenete…
@eaposztrof: Mike Patton csúnyán lealázta a koncert egyik biztonságiját, megérdmelte. utálták is érte a gyökerek :)
4:07 AM Aug 17th

@eaposztrof: megérkeztem No More Faith No More Tour tour budapesti állomásának helyszínéről, és kiba@ß$%!~ŁÄ¤$äĐtt jó volt! #sziget
4:06 AM Aug 17th

@eaposztrof: Mike Patton http://bit.ly/14mE75

@eaposztrof: Mike Patton az emberi hang ma élő istene, és nem szoktam túlzásokba esni. http://tinyurl.com/n7pjwp holnap Faith No More az elsősorból!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Römi táblajáték szabályok és leírás - frissítve

gmail down

oscar 2008