.nlm

az MBI-ról kérdeztek, hogy ismerem-e, mit szólok hozzá, és biztonságos-e? gondoltam pár mondatban válaszolok, de elég kövérre sikerült, és ha már így történt, publikálom emitt is, íme:

ismerem az MBI-t, én nem vagyok tagja, viszont voltam előadásokra, anyukám az aki aktívan dolgozik.
ez egy MLM rendszerre épülő üzlet, ebből adódik, hogy teljesítmény után jár csak jutalék. aki nem szeret dolgozni az csak panaszkodik, szidja az ilyen rendszereket; aki pedig tényleg pénzt akar keresni, korrekt módon, saját főnökeként, és tud kommunikálni, bizalmat sugározni, hinni abban amit csinál, az dagadtra keresi vele magát.

egyszerű áttekinteni az MBI-t:
egy pénzügyi szakemberekből álló csapat az adott ország gazdasági helyzetéhez mérten állít össze az éppen vezető pénzügyi intézmények ajánlatainak összevonásával olyan pénzügyi csomagokat, amely a legkedvezőbb feltételeket tudja biztosítani az átlagpolgárnak. az MBI egy független kapcsolattartó a pénzügyi intézmények és a pénzügyi intelligenciával nem felkészített halandó között.

tehát: ha milliárdokkal sétálsz be a bankba, akkor a s*gged is kinyalják és úgy táncolnak a bankigazgatók ahogyan te fütyülsz; ha a nehezen összekapart nyamvadt párszázezer forintoddal mész be, azt vagy kénytelen csinálni amit ők diktálnak, és még röhögnek is szerencsétlenkedéseden. itt jön a képbe az MBI, összeszedi a te és a hozzád hasonló csórók aprópénzét, és úgy forgatja a hatalmas összeget, hogy tuti nyereséges legyen számára az üzlet, neked meg odadob egy maréknyi kedvezményt és olyan pénzügyi csomagot állít össze számodra amelyet a bankok, biztosítók külön-külön nem tehetnek meg.

az tény, hogy ő akasztja a legnagyobb profitot a pénzed forgatásával, viszont ő legalább ad is neked belőle, mivel tisztában van vele, hogy tőletek, kisemberektől függ az ő állapota.

10 országban van jelen, ahol az MBI képviseli a világ vezető pénzügyi intézményeit, tehát nem teheti meg, hogy átkúrjon bárkit is, mindent megtesz a tanácsadók oktatásáért, és odafigyel a gazdasági változásokra, felkészült és elővigyázatos.

ennek ellenére magyarországon sikerült még az elején egy bírósági ügyet megakasztani, mivel a magyar vezetőség nem tartotta be a szabályokat, nem készítette fel kellően a tanácsadókat, akik félreinformálták az ügyfeleket.
ilyen és hasonló mulasztások miatt ítélik el magyarországon a világ legfejlettebb üzleti modelljét, a MultiLevel Marketinget.


gondolkozz csak el mit miért tesz, egy MLM hálózatnak rengeteg kockáztatni valója van, nem engedheti meg, hogy minden jöttmentet bevegyen a buliba, ezért "belépőt" kell fizetni, és ott kell lenni minden oktatáson.

mellékesen: ezeken a konferenciákon olyan önismereti és marketing-tudás lehet összeszedni, amelyet csak az élet tanít, nincs benne egy oktatási programban sem. csak ezért is érdemes kipróbálni.

ismétlem: aki nem szeret dolgozni, és azt képzeli, hogy a semmiért is fizetnek, az meg se próbálja (sajnos ez a magyar tendencia); aki viszont szeret emberekkel találkozni, kommunikálni, szocializálódni, segíteni barátain, anyagi helyzetükön és kényelmes kiegészítő, később passzív jövedelemre akart szert tenni, mindezt egy olyan pénzügyi programmal amelyet mindenki megengedhet magának különösebb erőfeszítés nélkül, még a gazdasági válság idején is, annak hajrá! és hogy legyen valami értelme is hogy itt rágom a szám és koptatom az ujjaim, ha akartok pénzt keresni, anyukám után csatlakozzatok a rendszerbe:

Fórika Erzsébet, email: forikaerzsebet kukac eaposztrof.com, ő elmondja a további részleteket.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Römi táblajáték szabályok és leírás - frissítve

gmail down

filenev